A felirat állása:
Spartacus s03e10:
(HDTV-AFG, x264-ASAP, 720p-IMMERSE) LETÖLTÉS

2013. március 28., csütörtök

A facebookos nyereményjáték első fordulójának legjobbjai

A Facebookon zajló nyereményjáték első fordulójára rengeteg remek pályamű érkezett; ezek közül szeretném most megosztani veletek a kedvenceimet.

A díjazott:
Dark Lilith
Testvéreim!
Róma minket és vérünket lebecsülve hitte azt, hogy bármit megtehet; eltiporhat, megalázhat, és állati sorban tarthat. Lekicsinylően beszéltek népeinkről, asszonyainkról és gyermekeinkről, mintha csak érték nélküli tárgyak lennénk, gyengék, akikkel bármi förtelmet megtehetnek.
Rengeteg származás, mégis sziklaszilárd cél és összetartás; s nemesebb lélek, mint amiről a rómaiak akár csak álmodhatnak. Többek voltatok, mint társaim; büszkeséggel tölt el, hogy ily' nagyszerű testvérekkel harcolhattam!
Vérrel, verejtékkel és becsülettel mutattuk meg, hogy Róma gyáva urai retteghetik eljövetelünket!
A további kiemelkedő munkák:
Sándor István
Győzelemről szólni sokféleképpen lehet. Másként szólt a gladiátor, az aréna mámorának fülsiketítő üdvrivalgása közepette. Másként szólt a férfi, mely igazát keresve állt bosszút gyűlölt ellenségein. Másként szólt a harcos, ezer sebből vérét hullajtva, a csata után testvérét temetve. Másként szólok ma mi, szabad emberként. Nem az a fontos, hogy élünk-e vagy meghalunk, hanem a szabadság, amelyet gyermekeink és unokáink vesznek át tőlünk. Feledésbe merítve a láncokat, melyet a testvériség ereje tépett ketté és zúzta porrá a kibaszott Rómát! Győzelem! ---- szabadság!!!



Zsigmond Mátyás
Testvéreim!
Nyilván mind emlékeztek, milyen volt láncra verve és az aréna homokján a vérünket ontva a rómaiak seggét nyalni, de azóta eggyé forrtunk, egyetlen néppé. Bajtársakká, vértestvérekké váltunk, és ezen okból sikerült súlyos csapást mérnünk a rómaiakra és porba tipornunk őket! Mily túlerőben voltak, de elszántságunkkal és körmönfontságunkkal még így is sikerült föléjük kerekednünk! Ezennel miénk Itália, melynek földjeit rómaiak vére itatja át, termékennyé téve azt számunkra és a következő generációk számára. Most már miénk e föld, és jőn bármily ellenség, mi bármit megteszünk a védelme érdekében! Oly sokáig kellett nyomorúságos körülmények közt élnünk, most viszont fordult a kocka. Sose feledjük el azon bajtársainkat, kik életüket adták ezért az ügyért, és jövőbeni tetteinkkel is tegyük őket büszkévé!
Éljen az örök szabadság!
Czebe Erika
Hittem, hogy eljön ez a nap. Tudtam, hogy ha elég erős a szívünkben a hit, az Istenek meghallgatnak minket és végül győzelemre segítik ügyünket. És most itt vagyunk. Sokakat elvesztettünk a harcban, de egyikük sem adta életét hiába.Oly régóta álmodozunk a szabadságról. Most megkaptuk végre és csak rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele. Testvéreim, itt az idő, hogy megmutassuk, nem hiába küzdöttünk. Teremtsünk olyan világot magunknak, ahol mindenki egyformán szabad!
Hartung István
Eljött a végső ítélet napja, mely elhozta az igazságot mindannyiunk számára! A zsarnoki Róma elbukott – méltó bosszút állhattunk saját megaláztatásunkért! Ezután minden ellenségünk már nevünk említésére is félve szűköl! Az elnyomatás és a harcunk összes erőfeszítése, kitartása meghozta méltó gyümölcsét! Tengernyi bánat, kétség, külső és belső nehézség ellenére, erős karunkkal végérvényesen levágtuk a bestia Róma rút fejét! Róma korrupt és mocsokban fetrengő ripacsai és mitugrászai már-már megingatták terveinket, viszályt elhintve, pénzt és fegyvert nem kímélve harcolt ellenünk! De hitünk és összefogásunk végül kikezdhetetlenné kovácsolt bennünket! A történelem kezében mi lettünk a kalapács – az üllő helyett! Köszönöm nektek a vitákat, melyek még keményebbé edzették a szívünket! Köszönöm a hűségeteket, amelyek még erősebbé formálták akaratunkat! És köszönök minden egyes áldozatot, amelyet a szent ügyünkért minden nap meghoztatok a küzdelmes időkben! Ez idő alatt az én véres kardom mindvégig olyan elszántsággal csapott le minden egyes elnyomó római fattyúra, amilyen elszántsággal ti szolgáltátok szabadságunk szépséges ügyét! Mindenkinek megmutattátok, és a jövőben is meg fogjuk mutatni, hogy összetartásunk soha véget nem ér, vérszövetségünk pedig biztos alapja egy jobb, emberibb szabadságnak, ami most fog kezdődni! Az embertpróbáló küzdelmekben olyan hősök lettetek mindannyian, akik nevét ezután gyermekeik és azok gyermekei is büszkén és boldogan fogják emlegetni a legendás történetek között! Sírva a boldogságtól, és testvéri örömmel ölellek meg benneteket! Mindannyian bíztatok egymásban, az ellenség halálos szorítása közepette is kart karba illesztve jártátok végig utunk labitintusát – de legyőztük a gaz fenevadat! Nem félek a jövőtől, mert a ti ércnél erősebb hűségetek és kitartásotok lesz az alapja!
Az utolsó nagy csatánk is véget ért, a háborút végérvényesen lezártuk. Ezután csak akkor ragadunk fegyvert, ha meg kell védenünk jogos tulajdonainkat, családjainkat, és az elnyomóktól megszerzett városainkat! Végre most háborítatlanul új országot építhetünk, amelyben eddig ketrecbe zárt álmaink valósulhatnak meg! Gyertek testvéreim erre az építő munkára, melynek méltónak kell lenni tiszta szándékainkhoz és végbevitt dicsőséges tetteinkhez! Éljetek hát boldogan barátaim a szabadságban. a szabadságért!
Danyi Balázs
Egy maroknyi rabszolga reménytelen lázadásaként kezdtük utunkat, mely a mai napon véget érhet! Ezrek csatlakoztak hozzánk, menedéket, kiutat, szabadságot remélve, és ezrek ontották vérüket, adták életüket! Rengeteg testvérünk dicső halálának köszönhetően most itt állunk, s választhatunk: folytatjuk a vérontást, vagy elfogadjuk a rómaiak ajánlatát, s szabadságunkat kiharcolva letelepedünk Szicília szigetén. Ha folytatjuk a harcot, azzal még több vér fog folyni, s leköpjük halott testvérink emlékét! Én sem bízom a rómaiakban, de inkább egy biztos helyen, fedéllel a fejünk felett várjuk az esetleges újabb csapást, mint valahol a szabad ég alatt, kitéve az elemeknek, számkivetett hordaként! Ahogy eddig, most is szabadon dönthettek: velem tartotok, s létrehozunk egy új hazát, vagy elmentek a jobb élet reményében. Tiétek a választás!
Ezeken kívül is rengeteg kiváló munka érkezett, de ezek nyerték meg leginkább tetszésemet! Ismét köszönöm az aktív részvételt és gratulálok a nyertesnek!

3 megjegyzés:

  1. Még egyszer, itt is köszönöm, és gratulálok a többieknek: ez szoros volt, nagyon jók vagytok! ;)

    VálaszTörlés
  2. http://www.youtube.com/watch?v=2fAGXd8oARM&feature=endscreen&NR=1

    Ez a legjobb klip ,amit valaha láttam.

    VálaszTörlés